Az Udvar
Az Érsek Udvar eredetileg egy hagyományos, közös udvaros porta volt a falu legpatinásabb helyén, szemben a templommal. A porta felújításakor igyekeztünk megtartani annak jellegét, az épületek külső megjelenését csak annyiban módosítottuk, amennyiben azt a mai kor szállásigényei vagy az építmények állaga megkövetelték.
A porta 8000 m2-es területén két istálló és karámok is találhatók, az itt tartott hucul lovak kifejezetten kezesek, barátságosak, simogathatók. A házak mellett két darab, kényelmes, tágas, tetővel fedett és tűzrakóval ellátott étkező-kiülő hely várja az éhes vendégeket. A különlegességre vágyok pedig kipróbálhatják a hagyományos, kemencés sütést is.
Szálláshely
A házakban másfél szobás apartmanokat alakítottunk ki. Minden szálláshely alapvetően kétágyas, azonban a szobák aránylag nagy alapterülete könnyedén lehetővé teszi akár négy ágy behelyezését is. Minden szálláshelyhez korszerű, zuhanyzós fürdőszoba tartozik. A szobák hajópadlósak, födémük gerendafödém, a falak 60 cm vastagok, faragott kőből rakottak, a falak egészségesek, meszeltek. Nagyobb, 5-8 fős csoportok részére az Udvar közös konyhás, női-férfi WC-s, vizesblokkos, kétszobás szálláshelyet is fenntart.
A hűvös, hideg napokon minden egyes szállást egyedi készítésű, kézműves alkotást jelentő cserépkályhával fűtünk ki, mely rendkívül kellemes, otthonos hangulatot nyújt a nálunk pihenőknek. A szobák berendezése rusztikus, az egykori parasztházak egyszerű, de bensőséges hangulatát tükrözi.
Szállásdíj:
- felnőtt: 2500 Ft/fő/nap
- gyermek: 4-14 évig 1500 Ft/fő/nap, 4 éves kor alatt ingyenes
- nagycsaládosok: 5000 Ft/család/nap
Parkolás:
Parkolóhelyet elegendő számban, közvetlenül a szálláshelyek mögött az Udvarban létesített, zárt parkolóban biztosítunk.
Étkezés:
Az étkezés megoldható. Az étkezés rendszerint reggelit és egy meleg főétkezést tartalmaz. Ára 1000 Ft/ fő/nap, gyermekeknek 750 Ft/ fő/nap.
Különlegességek:
A portán saját kemencét üzemeltetünk, melyet szívesen begyújtunk minden vendégünknek. A kemencében sült húsokat: kismalacot, csibét, kelt tésztákat: kenyérlángost, buktát, kifliket érdemes kipróbálni. A kemencénk egy felfűtéssel kb. 3 órát képes üzemelni, sütni, ami annyit jelent, hogy kenyérlángosból akár tíz tepsivel is meg lehet sütni vagy egy komplett 15-20 kilós malac után vagy előtt még egy tepsi buktát be lehet ütemezni. Ennek fényében főképp nagyobb társaságoknak ajánljuk ezt a mulatságot, de természetesen két fő is a rosszullétig kiszórakozhatja magát...
A kemence használat díja: 3500 Ft/felfűtés
